A parlament 2016 április 26-án délelőtt megszavazta az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény újabb módosítását!
2015 decemberében kivételes eljárásban néhány nap alatt kidolgozott és elfogadott jogszabályok jelentek meg a 300 m2 alatti lakóépületek ügyében, amelyek megalkotásába, véleményezésébe a Magyar Építész Kamara nem került bevonásra a jogalkotók által. 2016 januárjának első napjaiban a MÉK értékelte a hatályba lépett törvényt és kormányrendeletet, és ennek eredményeképp tiltakozott, egyeztetést kezdeményezett, és nyilatkozatokba foglalva is kifejtette szakmai véleményét. A szakmai felügyeletet ellátó helyettes-államtitkársággal és annak feletteseivel 3,5 hónapja folytatott kitartó tárgyalások eredményeként a Magyar Építész Kamara jelentős sikert ért el a ma elfogadott törvénymódosításnál. A területi kamarák és más szakmai szervezetek tájékoztatása és véleményének megismerése mellett, azokkal összhangban konzekvensen képviselte szakmai álláspontját az alapvető kormányzati döntések adta keretek között.
Jelen módosítás összességében helyreállítja a jogbiztonságot, szakmai téren a rendet, a tervezés-kivitelezés-ellenőrzés szakszerűségének kereteit.
A témával összefüggő építész kamarai ajánlások, szabályzatok, előadások és szakmai továbbképzések megjelenése, szervezése a végrehajtási kormányrendeletek módosítását és hatályba lépését követően várhatók.
Forrás: www.mek.hu