Ha házat szeretnénk építeni az új, akár 10 milliós CSOK segítségével, nem árt tisztában lennünk azzal, hogy a támogatás nem mindenre jár, ami az új házzal kapcsolatos. A telek például nem számít bele a bekerülési költségbe, vagyis sok millió forintos kezdőtőkével kell rendelkeznünk, ha még nincs telkünk. Az új ház megépítése érdekében szükséges bontás, a kerítés, vagy az új házhoz vezető járda viszont támogatható. Összefoglaljuk, mi minden tartozik bele a CSOK-kal támogatható bekerülési költségbe.

 
A CSOK-rendelet mindjárt az elején összefoglalja, mi számít bele a bekerülési költségbe, mi nem. Nem bekerülési költség:

  • telekár,
  • beépített vagy szabadon álló berendezési tárgyak.

Az építkezőknek nagy könnyebbség azonban, hogy másokkal ellentétben nekik jár az áfa-visszatérítési támogatás.

Beleszámít azonban a bekerülési költségbe minden, amit kifejezetten az építkezés során hoz létre a kivitelező, és a lakáshoz kapcsolódik vagy annak lakhatóságát biztosítja:

  • a lakás épületszerkezeteinek, közös használatra szolgáló helyiségeinek és központi berendezéseinek építési költségei,
  • a lakások rendeltetésszerű használhatóságát biztosító a) helyiségeinek, b) tároló helyiségek, ideértve a különálló épületben megvalósuló tüzelőanyag-tároló, a lomkamra, c) melléképítmények, ideértve a hulladéktartály-tároló, a közműpótló építmények és berendezések, a közmű-becsatlakozás építményei, d) egyéb építmények, ideértve a lakótelek homlokvonalán álló kerítés, az építésügyi hatóság által előírt kerítés, az épület megközelítését szolgáló tereplépcső, lejtő és járda, valamint támfal és szivárgó övárok, valamint e) a gépkocsitároló helyiség építési költségei,
  • a közműbekötések költségvetés szerinti építési költségei,
  • a lebonyolítási költségek, ideértve a műszaki tervezés, a hatósági engedélyezés és a műszaki ellenőrzés költségeit,
  • a jogszabály alapján fizetendő útépítési- és közművesítési hozzájárulás,
  • távfűtés bekapcsolási díj, az elektromos hálózat fejlesztési hozzájárulások,
  • a lakáshoz kapcsolódó közterületi út-, járda- és közműépítési költségek és hozzájárulások,
  • az új lakás megépítéséhez szükséges földmunka elvégzésének költségei,
  • az új lakás megépítése érdekében felmerült építménybontási költségek.

Építkezés esetén kifejezetten a bekerülési költségek kifizetésére szolgál a CSOK, ezekről a támogatás igénylése során költségvetést kell a hitelintézetnek benyújtani. Az elfogadott költségvetésben szereplő bekerülési költségről minden egyes készültségi fok esetében legalább a költségek 70%-áról szóló számlát kell bemutatni a hitelintézetnek, ez ugyanis a folyósítás feltétele.
Míg építkezés esetén a számlával igazolt költségek 100%-át is kifizethetik az igénylőnek, bővítés esetén a számlával igazolt bekerülési költségek 50%-a erejéig jár csak a CSOK.

l